Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Kónya Péter szerint az ellenzéki erőknek készeknek és képeseknek kell lenniük összefogni. Ezért október 23-ára közös tüntetésre hívta az ellenzéki erőket.
„A demokráciaminimum helyreállítása a közös érdek”, ezért meg kell mutatni, a demokratikus erők oldalán állnak az állampolgárok, és hogy a 2/3 már nem a Fidesz mögött van – mondta Kónya Péter. A mozgalom vezetője úgy vélte, hogy bár a tárgyalások folynak, de kevés esély van a közös tüntetésre, pedig gesztusokat is tettek a többi szervezet felé. Így nem tartják meg a szeptember 29-ére tervezett rendezvényüket, mert az elnök elmondása szerint nem a saját, hanem Magyarország érdekeit kell nézniük. A tüntetés október 23-án, a január 2-i ellenzéki demonstrációhoz hasonlóan az operaháznál lenne.
Kónya Péter kiemelte, hogy a következő parlamentnek meg kell szüntetnie a nemzetközi elszigeteltséget. A Szolidaritás elnöke úgy vélte, új gazdaságpolitika, de új alkotmány is kell, amelyet népszavazás erősíthetne meg. Kónya szerint a következő parlament felhatalmazása csak az új, konszenzusos alaptörvény elfogadásáig tartana, majd előre hozott választásokat kellene tartani.